A Köztársasági Őrezred és a magánbiztonság kapcsolata


A Köztársasági Őrezred és a magánbiztonság kapcsolata
"A Köztársasági Őrezred és a magánbiztonság kapcsolata" címmel rendezett tanácskozást a Rendőrtiszti Főiskola, amelyen a Kamarát Német Ferenc elnök képviselte. Dr. Dobozi József r. dandártábornok – a Köztársasági Őrezred parancsnokának – beszámolója a magánbiztonsági ágazat számára is megfo-galmazott üzeneteket.

A beszámolóból kiderül, hogy az Őrezred által végzett személyi és objektumvédelmi feladatok sokszor késztetik együttműködésre a szervezetet különböző, a magánbiztonság területén tevékenykedő testülettel, vállalkozással.

A leggyakoribb esetekben rendezvények biztosításakor van mód és lehetőség az együttműködésre.

Német Ferenc szerint egyre több olyan vállalkozás van jelen a hazai piacon, amelyet szakmai kompetenciája alkalmassá tesz a hivatásos rendvédelmi szervekkel való együttműködésre. Az elnök szavai szerint a Kamara partner kíván lenni minden kezdeményezésben, amely lehetővé teszi a magánbiztonsági ágazatban tevékenykedő szakemberek képzését, ez által szélesítve azok körét, akik szakmai kompetenciájuk alapján bekapcsolódhatnak ebbe az együttműködésbe.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Földfelszíni és drón-detektáló radarok a Zmaxnál
Olvasta már?
Földfelszíni és drón-detektáló radarok a Zmaxnál