A magánbiztonsági ágazatot szabályozó törvény tervezet előkészitése

Új magánbiztonsági törvény előkészítésébe kezdett a Magánbiztonsági Kerekasztal

Optimista becslések szerint még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a magánbiztonsági ágazatot átfogóan szabályozó törvény tervezete.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara koordinálásával tárgyalóasztalhoz ültek a magánbiztonsági ágazat szereplői, a munkaadói és munkavállalói szervezetek képviselői, a megbízói oldal prominensei, a Rendőrség és a rendészettudomány neves szakemberei, akik Kondorosi Ferenc kormánybiztossal egyeztetve abban állapodtak meg, hogy kidolgozzák az új magánbiztonsági törvény koncepcióját.

Német Ferenc, a Kamara elnöke példaértékűnek nevezte a találkozót, amelyen az ágazat minden érintettje képviseltette magát. Az elnök szavai szerint február közepéig véglegesítik a munkarendet, amelyet követően megkezdődhetnek az egyeztetések.
Az új törvénytervezet alapját képző dokumentumokat a Magyar Rendészettudományi Társaság készíti elő, amelyet a Magánbiztonsági Kerekasztal tagjai kiegészítenek, majd társadalmi vitára bocsátanak.

A Kamara állásfoglalása szerint a jelenleg hatályos jogi szabályozás nem ad hatékony választ a legújabb szakmai kihívásokra, ezért fontos a társadalom egésze számára az új magánbiztonságitörvény kidolgozása, hiszen közös érdek a közrend és a közbiztonság javítása. A munkaterv elfogadását követően a parlamenti pártok szakértőit is bevonják a munkába, hogy őszre, a tervezet Országgyűlés elé kerüléséig a szükséges konszenzus is megszülethessen a kérdésben.


Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Teljes platformot nyújt a Videosec termékpalettája
Olvasta már?
Teljes platformot nyújt a Videosec termékpalettája